2011

A Víg a mai Vidám Színpad, vagy eheti, sikerületlen nevén Centrál Színház helyén az eredetileg bordélynegyedben álló orfeumban megnyitotta kamaráját Pesti Színház néven (1935. október 25.). Nem építették át. Csupán áthúzták falait halványsárga selyemtapétával. Bézs karosszékeket állítottak be nézőterére, zöldgyertyás kristálycsillárt akasztottak a mennyezetre. Magyar szerző, Fodor László darabja, az Érettségi nyitja meg a színházat a Víg kamarájaként. Muráti Horváth Kató VIII. osztályos tanulót játszotta. Érettségi előtti tanév vége felé budai leánygimnázium igazgatója a tornaóráról felrendeli Horváth Katót, Horváth Gáspárnak, a földművelődésügy miniszteri tanácsosának lányát, mivel a szemétkosárban ráakadtak szerelmeslevelére. A levélből részletesen kiderül, hogy a Normafánál tett iskolai kirándulás alkalmával elszökött társaitól, előzetesen megbeszélt találkája volt egy férfival, akivel az erdőben szeretkezett. Részletek ismertetve a levélben, nézők elől diszkréten elhallgatva.

Fodor szerzői utasítása szorosan testre szabott: „Tornaruhában, rövidnadrágban, elragadó, friss szépségében berepül Horváth Kató. Csupa szikra és elektromosság, amint így a tornától felhevülve berobban ide. Valami fanyar és pezsgő erotikát hoz magával, kis keblei feszülnek a trikó alatt. Ebbe a komoly terembe berebben egy fiatal test, majdnem meztelenül, egy strandoló fiatal lány, vagy egy remek görl valamelyik revüszínpadról...”

Kató tagad, hiába faggatják mind több indulattal és a tanintézetből való kizárással fenyegetve. Végül kifakad: az iskola igazgatójába szerelmes. Az elhálás természetesen nem történt meg. Csak a 19 éves lány költői fantáziája, és stiláris kísérletében élte ki szerelmi vágyakozását. Függöny. Az érdekes, szabatosan drámai első felvonás után Fodor a lipótvárosi közerkölcsöknek megfelelően félrekanyarodik a keményen elindított konfliktus elől. Végül érzelmessé puhul fel a színpadi mese. Csupa elrontott és magányos pedagógusélet. Horváth Kató egy hozzávaló ifjú karján kimegy a színről a közeli oltár felé.

Tetten érhető itt Muráti személyiségének újdonsága. Mivel keltett sistergő feltűnést? Mivel irritálta a nagyközönséget? Mitől váltak színházi estéi és civil nappalai az érdeklődés és az erkölcsi megbotránkozás középponti témájává?

Dr. Jekly és Miss Muráti kettős ént hordozott. Erkölcsileg kifogástalant és kihívóan megütköztetőt. Társadalmilag a felső, jobb körökből származik. Szabados viselkedése, önálló eredetieskedései azonban meghökkentenek.

Szomory Dezső: Bodnár Lujza (Víg, 1935. január 18.) – Nemesi előnévvel bodonyi és bodajszki Bodnár Lujza kalapszalon tulajdonosnő a címszerep. Hol van szalonja? Egy belvárosi házban. Mégsem megy az üzlet. Lujza férjhez megy egy gazdag és idős, és undok, és bárgyú, üresfejű pénzemberhez. Nem szánalomból megy hozzá. Számításból. Tudja, hogy nem lesz vele boldog. És valóban nem lesz. Otthagyja egy elreménytelenedett pilótáért. A pénzember azonban feltör. Sikeres lesz. Budán berendezi palotáját. Bodnár Lujza visszatér hozzá. Banális és ellenszenves történet. De a szereplők Szomoryt énekelnek önimádóan és öngúnnyal. Murátié a címszerep. Az undok férjet a virtuóz Góth Sándor játszotta.

Helmer Nóra otthagyta férjét és a babaházat. Becsukta maga mögött az ajtót, de Ibsen nem tisztázta, miből fog élni azon túl. Warren Vivie, felhasználva költséges neveltetését, irodát nyitott Londonban. Követőik, a körúti drámák jobb házból származó hozománytalan leányai virágüzletet nyitottak, illatszertárt, divatszalont. A munka lejjebb már színpadképtelen lett volna.

Molnár Ferenc: Csoda a hegyek között (Cili) – Lévén a színház fennállásának 40. évfordulója, a Csoda… ünnepi bemutatóját ünnepi műsor előzte meg. Hunyadi Sándor Negyven év című prológusának helyszíne a színház társalgója volt, ahol – a színpadon, persze – a Góth-házaspár beszélt Muráti Lilinek, Tolnay Klárinak, Szombathelyi Blankának, Németh Romolának, Ráday Imrének, Bihari Józsefnek a régi Vígszínházról. Muráti könnyes szemekkel ígérte meg – Góthnénak adott válaszában – a jövő színésznemzedéke nevében, hogy méltóak lesznek a múlthoz. Majd Makai Margit szavalta el Harsányi Zsolt alkalmi költeményét.

Molnár a házi főpróba előtti napon érkezett Pestre. Végignézte ünnepi mirákulumát. Elragadónak találta. Mi mást mondhat a szerző, amikor már minden menthetetlen. Árnyalatnyi változtatásai közül megemlítendő, hogy kifogásolta, miszerint Murátinak túlontúl rózsaszínű és tiszta a cselédruhája. Piszkítsák be. Bepiszkították. Nem segített a mocskos bukáson. A Csoda a hegyek között ropogósan nett hamisság volt a színpadon. Nyomorúságos kis cselédet játszott Muráti, de rongyai rózsaszínűek voltak.

„Sajnos a Vígszínház előadása nem áll teljesen az alkalom ünnepi színvonalán. Sem Muráti Lili, sem Góth Sándor nem merítik ki teljesen szerepük lehetőségeit; az előbbi nem elég mélyről hozza fel az üldözött leány sikoltásait, az utóbbi külsőleges játékkal játssza meg a polgármester megrendülését a bíróság előtt. Toronyi játéka kitűnő, ami hiány mutatkozik, az a szerepé.” – írja Schöpflin a Nyugat 1936/4-i színireferádájában.

Teljességgel érthetetlen, hogy Jób Dániel, a színházhoz magas fokon értő, nagytapasztalatú vén róka miként oszthatta Murátira Cili szerepét. Muráti nem vesztes alkat. Elhagyott leányanyát, a maga érdekéért vívni képtelen virágszirmot nem lehet egy tigriskölyökkel eljátszatni. Muráti személyisége alapvetően ragadozó. Drámai harcból csak győztesen kerülhet ki.

Csathó Kálmán: Az én lányom nem olyan (Víg, 1936) – Herman Lipót festette meg Murátinak a díszletben felakasztott portréját. Az előkelő ügyvéd lánya felmegy a nőcsábász Fekete Feri legénylakására, majd eszeveszetten elmenekül a beteljesedéstől. Odahaza morális fejmosást kap. Végül szűzen férjhez megy.

Úgynevezett „problémákat” boncolgatnak Denys Amiel darabjai, lehetőleg desszertevőeszközökkel nyúl édességeihez. A virágzó asszonyban (Pesti, 1936. szeptember 19.) Madelaine Salvat átengedi vőlegényét harminchét éves anyjának (Makay Margitnak), mivel jobban szeretik egymást. Harsányi Zsolt fordításában a szerzői meghatározás Murátira méretezettnek érződik. Mintha az instrukcióért tűzték volna műsorra a darabot. „A mai nemzedék fiatal leánya, fölényeskedő energia, nyilvánvaló sznobizmus, majdnem brutális nyíltság, és az a nyugtalanság, amely talán nem más, mint a modor és a belső igazi jellem különbözősége.”

Bus Fekete László: János (Víg, 1937. február 6.) – Bolond helyzet kerekedik abból, hogy képviselőjelöltként indul a földbirtokossal szemben komornyikja, aki tálcával kezében ad programnyilatkozatot a rádiónak.

Molnár Ferenc legutolsó pesti bemutatójában, az 1937. szeptember 17-én a Pesti Színház játszotta Delilában „Legnehezebb a Muráti Lili szerepe, neki a szerepben szerepet kell játszania, a cukrászlány éhes csuka-lényét őszinte szerelmesnek tünteti fel – érdekes nézni, milyen másképp illegeti magát, mikor mint kis bestia jön-megy s mikor a vendéglős előtt idealizálja magát. Murátié a legszínesebb játék az előadásban.” Schöpflin Aladár: Színház. Nyugat 1937/20.

Muráti Lili és Somló István Innocent-Vincze Ernő Vadmadár című darabjában, Vígszínház, 1940

Határkő a Delila Molnár pályáján. Nem minősége okán, hanem mert utoljára hajolt meg a magyar közönség előtt a Pesti Színház színpadán. A Delila a háború előtt az utolsó Molnár-bemutató Pesten. Az utolsó, személyes jelenlétében megtartott hazai premier. Felért a csúcsra. Nem hírnévben, sem jövedelemben. Sokat emlegetett színpadra írni tudása jutott csúcsára a Delilával. Korántsem ez legjobb színdarabja. Nem is jó színdarab. Híg dráma. Anyagkezelése azonban itt a legszínszerűbb. Biztonságos kézzel tudott írni. Körültekintően. Szükségtelen lett volna bizonykodnia: író. Hogy ért a színpadhoz, színészhez, színpadtérhez, kellékhez, nézőhöz, díszlethez, jelmezhez, férfihoz, nőhöz, élethez, szerelemhez, színpadi retorikához, szikrázó párbeszédekhez, drámai csendekhez. A Delilában nem működtetett apparátust, mint amikor A vörös malom esetében pokolra szállt a hatásért. Nem kért kölcsön mennybéli csudát, mint a Csoda a hegyek közt teatro-misztériumában. Nem gondolt ki úgynevezett nagy ötletet. Nem mozgósította a drámatechnika vívmányait, mint a Játék a kastélyban kifordított-megmutatott színházi leleplezésénél. Egyszerű helyzetet választott. Egyszerű embereket. A köznapokat vitte színre.

A Delila szerelmi kvartett. Családi négyszemélyes. A csábító szétdúlja a családi boldogságot. A csábító számító kis dög. Egyidejűleg bolondít két férfit. Végül a női józanság győz a női számításon. Vékonyka drámai helyzet. Négy figura. Négy jó szerep. Ráadásként egy confident, színpadi bizalmas – a Csapos – néhány mondattal megerősített csattanó szerepe. Remekül meghangszerelt bagatell: bariton, tenor, alt, szoprán. Ötödiknek basszus-buffo. Magasrendű írni tudás. Színházi önmérséklet. Alkotói aládolgozás öt színész teremtő tehetségének.

Nem giccstermelő. A szerelmi négyes kínosan kényes. A naplemente előtti utolsó felragyogást utolsó alkalommal nem szemléli könnyes tekintettel. Egy kiszolgált gépkocsivezető és egy nyugdíjas komorna végkielégítésükből vett kisvendéglő gazdái, egy állástalan fiatalember és egy országúti vendéglő kenyereslánya a történet szereplői. Ilonka kisasszony anyagias teremtés. Az okos feleség nem engedi át férjét: kivásárolja harmincnyolcezer pengőn. Kifizeti a lányt. Harmincnyolcezerért visszavásárolja családi boldogságát. Több szó esik az érzelmeknél pénzről, érdekről és szabatos kereskedelmi számításokról. S az érzelem is csak felforrósodott érzékiség. Öregedő férfi beugrik a gerjesztésnek. És gerjed. Nem áriázik. A színdarab kizárólagos költői eleme, hogy nem költői.

„A Delilában megpróbáltam úgynevezett kamaravígjátékot írni, kevés személlyel, kisebb, intim színház számára. Ezért is került színre a halkabb hatásokra olyan alkalmas Pesti Színházban. A Vígszínház kiváló művészei itt, képletesen szólva, egy kis kamarazenét adnak elő, amely csak négy-öt hangszerre van írva, amelyben tehát minden hangszer egyformán fontos. Nincsenek itt nagy tirádák, dörgő felvonásvégek, star-mutatványok, itt nincs úgynevezett döntő szerep, itt a művészien összesimuló együttes a lényeg. A nagy és uralkodó vezérszerepekhez szokott művészek bizony még áldozatot is hoznak ezúttal a kis koncert kedvéért. De megkívánja a darab meséje: napsütéses, tündérmeseszerű történet, messze a mai ágyúdörgéses, torpedós, gyűlölködő, rémüldöző világ-hangzavartól, – ez a vidám mese szeretne egy kis üdítő lelki pihenés lenni. A színhelye: szerény, magányos földszintes házikó, messze a városon túl, a végtelen országút mentén, zöld fák és nyári virágok közt, ahol kis emberek síró-nevető konfliktusa tör ki és intéződik el úgyszólván beszélgetés közben. A figurák reálisak, a mese nem az. Egy kis optimista muzsika az egész. Olyan nézőknek való, akik szeretnek a színpadon néha egy kitalált, de szebb, jobb, szívbélibb életet látni, mint amilyenben mindnyájan nyakig benne vagyunk.”

43 nyíltszíni taps. Az első felvonást követően a szerző a színészekkel 19-szer, a második után 26-szor jelent meg a függöny előtt. Az előadás végén a nézők helyükön maradva ünnepelték a szerzőt, a színészeket. Molnár kérésére elmaradt a hivatalos bankett. A szerző külföldi vendégeivel (Adolf Zukor (1873–1976), a Paramount elnöke és felesége, Ernst Lothar (1890–1974) udvari tanácsos, a Josephstädter igazgatója, Rolf Jahn, a Deutsches Volkstheater igazgatója, Siegfried Geyer, a darab német fordítója) és néhány barátjával egy belvárosi sörözőben vacsorált.

Molnár Ferenc elintézi ügyeit. Csomagol. A Delila premierje után elmegy Pestről. El az országból. Sosem jön többet vissza.

A bemutató időpontja: 1937. szeptember 17. Itt véget ér Molnár Ferenc pesti író élete.

1937. december 13-án századszor került színre a darab.

Henri Bernstein: Kéjutazás (Pesti, 1937. december 18.) – Január 8-án mutatta be a Gymnase Bernstein nagyipari drámakészítményét Le voyage címen. December 18-án Harsányi Zsolt postamunka-fordítását már játssza a Pesti Színház. A Boulevard peremén horgonyzott le. A kissé félreeső Gymnase-ban. Pár lépésre a Théâtre Porte Saint-Martin-től és a Renaissance-tól, ahol nemrégen divatos bemutatókat tartottak, de már elhagyta épületüket a közönség. Csiszolt, fénylő, korszerűre nikkelezett színpadi szerkezetekkel szolgált. A drámai összeütközések követték a háború előtti színdarabok szellemét. Rögzített helyzetek, raktári jellemek között folyt a harc a régi gyártási módszer szerint. Bár Bernstein és Denis Amiel is vékony jégen táncoltak. Merészen sikamlós helyzetekre építkeztek, de olyan faarcú illemtudással, mintha nem lépték volna át a jó modor határát. Jól nevelten voltak illetlenek. Megcélozták a korábban szóba hozni is elképesztőnek hitt bűnös dolgokat a szerelem körül, de ügyeltek a klasszikus hűvösségre. Ennyiből állt modernségük.

Muráti Lili és Mezey Mária Hunyady Sándor Kártyázó asszonyok című darabjában, Vígszínház, 1939

A francia bulvár fonnyadt korszakában Bernstein még mindig tud a semmiből színházi érdekességet facsarni. A szócsavarás, a párbeszédek könnyed szellemessége, a szellemi vívás lebegő mesevilágot szervez. Ennek nincs köze a valósághoz. A színészekre hárul minden. Tudnak-e pergő eleganciával a szavakból helyzeteket létrehozni? Tudnak-e egymás között feszültséget teremteni csak ránézéssel, félrenézéssel, apró gesztusokkal?

Ezeknek a körúti drámákban a színész a valóság. Ők hitetik vérnek a lámpaolajat, márványnak a papírmasét. Muráti egy asszonyt játszik, akinek múltja van. Túl van az első öleléseken. Túl az első szeretőn. Lehet-e vele újrakezdeni egy másik férfinak? Muráti Lili játssza a szerelmet kereső fiatalasszonyt, aki unt férje mellől egy másik férfival való kalandon át jut az igazi szerelmet jelentő festőhöz.

Loulou szerepébe öltözködik be Eduard Bourdet Fehér és fekete (Víg, 1938. április 27.) című darabjában. A legfelső és a legalsó rétegek között nincs különbség tisztességben. Az ékszerészsegédet majdnem rablásba keveri a kiránduláson megismert csibész-lány. Másfél évvel korábban Fric-Frac címen a Michodière mutatta be. Loulou-t Párizsban a nagy színésznő, Arletty játszotta.

Denis Amiel: Aszabad lány (Pesti, 1938. szeptember 24.) – Alice anya nélkül nőtt föl. Az apjával boldog összhangban. Az első felvonásbeli beszélgetésük félrecsalja a nézőt. Úgy hihető: házastársak. Alice férjhez megy. Apja is megnősül. Mindketten felrúgják a házasságot, jó pajtásként együtt járnak. A harmadik felvonás kimódolt szerzői tekergetés: Alice-t összehozza a jó erkölcs miatt egy új fiúval. Boldog vég: újabb házasság. Mégsem összehozható apa a lányával. Illetlen volna. Minden új színrelépésekor új kosztümben jelenik meg. Kibonthatja színészi lényének teljességét. Játéka a szavak sokszólamú hangszerelése, elhallgatásokkal, mozdulatok félbeszakításával épp olyan kifejező, mint hangsúlyaival, hangjának egész érzelmi skálákat kifejező modulálásaival. Vagyis röviddel felbukkanását követőn mindazt tudja a színpadon, amit csak hosszú évek gyémántköszörülése hozhat meg.

Az Andrássy Színházban (1938. szeptember 17.) Richard Rogers fél éve New Yorkban sikeres zenéjével felújítják Vaszarynak a Király Színházban más zenével már játszott Angyalt vettem feleségül című vígjátékát Muráti főszereplésével. Bujdosásukban ez a világkörüli sikerdarab lesz Nansen-útlevelük.

Fred Heller – Bruno Engler Megsértették a Minisztériumot című zenés vígjátékában lép fel színházi elfoglaltsága mellett (Teréz körúti Színpad, 1938. október).

Hunyadi Sándor: Havasi napsütés (Víg, 1939. január 21.) – Tüdőszanatóriumban felfokozott érzések az író édes-élvezetes nyelvén. A szemtelen irodistalány végül összeölelkezhet a sítanárral, mert annak szerelmese, a szanatóriumigazgató beteg lánya jobblétre szenderült. Az önálló kritikai vélemény szerint Muráti elkezdett belemerevedni modorosságaiba. A mai szemmel mérten kurta vígbeli próbaidők elmélyült szerepépítés helyett a színész személyiségére építettek. Játékszellemességétől függött: tudta-e új színekkel elfedni a színpadon, hogy régi művészi áruját kelleti aznapi frissességűnek.

Legközelebbi szerepében – Éri-Halász Imre: A tetovált nő (Víg, 1939. április 8.) – Schöpflin elragadtatottan írja róla a Nyugatban: „Muráti Lili játssza a főszerepet, a színésznőt. Az ő játéka békít meg teljesen a darabbal. Eleganciájának merészsége izgalomban tartja a hölgyeket, játéka tele van szellemes színészi ötletekkel, minden mozdulata kifejező, magatartásából sugárzik a női okosság. A többi szereplők nem elégítenek ki teljesen, az egész előadás kissé lankadtnak hat.” A férfi jelleme beletetoválódik a nőbe – ad a színésznő darabötletet a szerzőnek, aki hamarosan férje lesz. Talál egy nászajándékba küldött képet – az angol katonai attasé küldte. A kép tetoválását ábrázolja. Az attasé korábban a színésznő kedvese volt. Gyanakodni kezd a férj. Nyomoz. Mind több elődje bukkan fel a múltból. Mit tehet? Beletörődik. A nyakatekert cselekményt csak Muráti éltette. Ártatlan játékossággal elhitette, hogy képes volt zavaros előéletre a házassága előtt.

Az évadot összefoglalja a higgadtan méltányos Schöpflin. Murátiról így szól a Nyugatban: „Ő a legmodernebb színésznő, lénye csupa nyugtalanság és intelligencia, minden megvan benne, ami a problémákkal tele mai fiatal nők típusához tartozik. Tud elegáns lenni, mint egy lady, de akkor is otthon van, ha pincérlányt vagy alvilági alakot kell játszani. Sok ötlete van, jól bánik fizikumával, elmésen bontja fel a lelki jelenségeket hangsúlyokká és mozdulatokká. A részletek összemarkolásában nem olyan biztos. Van benne valami kis fanyar íz - olyan, mint a nagy márkájú francia pezsgőé. Nagyon jó anyag volna annak a drámaírónak, aki nincs, és aligha is lesz egyhamar. (1939/7.)

Muráti kedvéért a Víg előveszi 1928 óta nem játszott Shaw-darabját, a Pygmaliont Horváth Árpád bemutatkozó rendezésében (1936. október 13.) Higgins mellette az előkelő Ajtay Andor. Kőmíves Sándor Doolittle. Muráti a szerepnek szutykosan szemtelen első részét hangsúlyozta. Nagyszájú, elállíthatatlanul kotyogó, bárdolatlan flasztervirág. Úrinővé átnevelt Elizaként is folyton kilátszik ladysége alól az utcán nevelkedett kis pipacs.

Hunyadi Sándor: Kártyázó asszonyok (Víg, 1939. november 15.) – Éva az egyetlen becsületes a kártyázók közt. A bridzsparti hölgyei párizsias pompába öltözött patkányok. A leghitványabb nő a leggazdagabb, Renée. Hamis kártyázással vádolja, gonoszságból kiutasítja házából az ártatlan Évát, majd viszonyt akar kezdeni férjével, aki szereti ugyan feleségét, de megszédíti a flört, az asszonyát megsértő intrikával. Végül megundorodnak a közegtől. Kivándorolnak Jávába.

Heltai Jenő: Egy fillér (Víg, 1940. december 11.) – Irén.

A haldokló költő lelkiismereti drámája. Eladta tehetségét egyetlen fillérért.

Aszlányi Károly fiatalon meghalt autóbalesetben. Félbe maradt groteszkjét – Péter – a színház kegyelettel műszövést alkalmazva cselekményén, házi erőkkel befejezte. (Víg, 1939. december 23.)

Franciás magyar vígjáték Fendrik Ferenctől az Okos házasság (Víg, 1940. február 9.) – Mielőtt összeházasodna a színműben Somló István és Muráti, megállapodnak benne, hogy poligám házasságot élnek. Amikor azonban a gyakorlatra kerül sor: hol a férjből, hol az asszonyból tör ki a féltékenység. Schöpflin szerint: „Nevezetessége az előadásnak Muráti Lili rendkívül tehetséges játéka. Most az egyszer kitárta minden jó tulajdonságát, friss, sokszínű, elmés mozdulatai is sokszor olyanok, mint egy-egy jó aperçue. Magasan felette van szerepének.”

Egy madárként repkedő fiatalasszony elválik férjétől Innocent Vince Ernő: Vadmadár című vígjátékában. (Víg, 1940. november 15.) Van már új vőlegénye. A férj – mi más volna: pilóta – vissza akarja szerezni. Visszarepíti annak a vidéki kastélynak abba a szobájába, ahol boldogok voltak. Magára hagyja az új vőlegénnyel: dolgozzanak a régi emlékek. És mit tesz színpadi szerző? Az asszony visszarepül. „A szerepek szemmel láthatóan bizonyos meghatározott színészek számára készültek, mérték szerint. Az ilyen nyugtalanul repdeső modern nőket ma Muráti Lili tudja legjobban játszani és ezúttal sem csalatkozott benne a szerző.”

1941 tavaszán összeházasodik Vaszary Jánossal. Bérbe veszik Wertheimeréktől az Andrássy úti Színházat, mivel a zsidótörvények miatt Aladárként az igazgatói helyet falazva átmentő Csathó Kálmán visszalépett a Magyar és az Andrássy igazgatásától.

Vaszaryék családi színház lett. A férj rendezett egy kivételével minden előadást. Írt, átírt, fordított, színre alkalmazott. Bátyja, Vaszary Gábor ontotta a komédiákat. Muráti volt a színház főszínésznője. Vaszary Piroska a jellemkomika.

A színházról és Vaszaryról másik fejezet számol be.

Vaszary János: Ne váljunk el (1941) Andrássy Színház

Vaszary János: Boldoggá teszlek (1941) Andrássy úti Színház) – A dúsgazdag vezérigazgató elkényeztetett lányának huszonegyedik születésnapján az a szeszélyes ötlete támad, hogy az első szembejövőt gazdagon megjutalmazza. Az első felvonásban a teljes színpadot egy luxusautó belseje foglalja el, innen kémlelik „az első embert”. „Fogja, jó ember!” – nyom pimaszul egy ezrest a szembejövő fiatal mérnök kezébe, akinek sérti önérzetét. A lány nyomába ered, jóvátenni otrombaságát, de csak összegabalyítja a helyzetet. Fekete selyemkosztümben és céklapiros tüll alsószoknyás kék bársonykosztümjében ered a férfi után.

Vaszary János: Az ördög nem alszik (Magyar Színház) – Kiókumlált alaphelyzetre nagy szakismerettel épített, gördülékenyen működő bohózat.

Crozière: Ártatlan vagyok (1943) Andrássy Színház – A Film-Színház-Irodalomban (fb.) = Faragó Baba, később az Ez a divat főszerkesztője aggályos pontossággal beszámol Murátinak a darabban viselt ruháiról, melyek a Kígyó utca 4-6. szám alatti Risette szalonban készültek. Az első felvonásban meghökkentő halványsárga muszlin pongyolában libeg, mint egy megrészegedett darázs. A pongyola kabátkája szárnyakként követi potrohát. Teletalpú óarany szandál a lábán. A második felvonásban ciklámen taft toalettjének szoknyája elöl rövidebb. A ruha kivágásában arany, színes kövekkel kirakott madár ragyogott. A toaletthez előrecsúsztatott, zöldkockás tetejű barett. Szélén lazán csavart halványszürke és zöld muszlin. Ebben a felvonásban a primadonna átöltözik, hogy meghökkentse a nézőket fő-toalettjével: fekete matt selyem, szoros derék, egybeszabott kapucnis sállal. Fejtetőn feketeszirmú krizantémok. Fehér, nagyon bő muszlin-szoknya. Alatta a mindig-viselt, ez alkalommal fehér és fodros Muráti-alsószoknya. Hozzá fekete harisnya, fekete, magasan kötött balerinaszandállal. Rózsaszín szaténre dolgozott fekete muszlin hálóinget hordott a harmadik felvonásba. A dereka fekete csipke. Fölötte fekete muszlin hálóköntös csipke bedolgozással.

A fiús hatású Muráti jelmezei mindig hangsúlyozottan nőiesek voltak. Lengék. Szitakötőszárnyakként vagy tündérfátylakként rebegtek testén a muszlinok, vagy szélvihart csapva úsztak gyors léptei nyomán.

Színpadon minden férfipartnerének félmosollyal a száján – félig édesgetve, félig gúnyolódva –, alulról pillant a szemébe, mintha bele akarna röntgenezni az agyába, vagy befurakodni bojtorjánként. Az alulról felfele nézést mintha Greta Garbo szabadalmaztatta volna a világpiacon. Muráti sajátjává alakította. Garbo pillantása tragikusan kormos volt, Murátié játékosan kihívó. Ha Muráti ránézett partnerére, sosem hihette senki, hogy vacsorát akar neki főzni, vagy Paul Geraldy költészetéről eszmét cserélni. Sokkal pajzánabban néz. Kétértelműen. Tehát egyértelműen.

Herman Bahr: Josephine (1943) Andrássy Színház – Muráti a címszerepet, a fiatal Napoleon fűve-fával csapodár feleségét játssza. Napoleon: Somogyvári Rudolf, Moutache káplár: Csortos, Talma: Bilicsi Tivadar. Vaszary Piri egy markotányosnő, Turay Ida Josephine szobalány-barátnője, bizalmasa. R: Vaszary János.

Egyed – megint Egyed, mert előtte vagy sliffentyűknek, sliccükön át vagy egyszerű baksissal megvesztegethető sajtó-senkiknek adták ki a magánszínházi előadásokat, különösen a kültelki színházakat megbírálásra, vagy egyetemi, esetleg gimnáziumi tanarak kritikai mezőnye volt a Nemzeti Színház. Kritikák helyett akadémiai értekezésekkel tömték a nyájas olvasót. Egyed sajtótörténeti szerepe volt fölfedezni: a színház nem azonos a hangosított és jelmezekbe bújtatott irodalommal. A színház játék. Néha léha, néha magáért való, irodalmilag merőben értékelhetetlen. A színház az személyiség, és a személyiséggel való szemtelen visszaélés.

Muráti sosem viselkedett szerényen a színpadon és az életben sem. S ha alkalma nyílt rá, igénybe vette minden nézőcsábítási fogását. Mint itt, a Josephine-ben, ahol a kritika – hogy végre odaadjuk Egyednek a szót – így ír róla: „Muráti Pest kedvence, dédelgetett és elkényeztetett és legdivatosabb bálványa, testére és idegeire írt angyali szerepet kapott ebben a Josephineben. Kedvére kiszemtelenkedheti magát mindenkivel, a partnereivel úgy bánhat, mint egy huszárkáplár a rekrutákkal, amellett női és démoni bájait csillogtathatja, toporzékolhat mindenkin, nőkön és férfiakon, egyszóval kedvére kitombolhatja magát, - hogyne akarná megnézni mindenki az ilyen új Muráti-produkciót.” Ez egyetlen mondat volt, egyetlen egyedi ömleny. A továbbiakban ezt variálja, hogy nem és mégis miért igen. Csak egy fontos adalék cikkéből: „Az első felvonásban Muráti még sértett fenséggel ráripakodik a szerelmes és szomjasan vehemens Napoleonra, nyávogva és indignálódva: Naaa! Mit képzelsz te korzikai paraszt?! Azt hiszed, hogy ez így megy, hogy csak nekem rohansz, mint egy vadállat?!”

Első kosztümös szerepének ruháiról városszerte beszéltek, mintha modern divatrevüt vonultatott volna fel. Mindeddig parafa telitalpú magasított cipőkben járt – egykorú gúny-bece-nevén trampli cipőnek nevezték a nyersanyaghiány kiváltotta divatot –, napközben magától értetődően viselt hosszúnadrágot, mint Garbo, vagy Marlene Dietrich. Josephine ruháiban és hajviseletével Muráti megújult. Amikor felmegy a függöny az első felvonásban: egy szófán fekszik. Lazacszín zsorzsett aranyszegélyezésű ruhában, széles aranyövvel. A ruha vállait arany csattok tartják össze. Fehér muszlin pongyolája rózsaszín szalagokkal díszített. Melle alatt óriási rózsaszínű masni. Türkizkék zsorzsett toalettjét ezüst kézi festés díszítette, ezüst csipkelevelek keretezték dekoltázsát. Halvány lilás-rózsaszín selyemruhája levendulakék fisűvel. Ruhái közt legsikeresebb volt a vörös bársony aranyfestésű, aranycsipkés ’nagy ruhája’ fehér alsóval, melyet aranycsipkével applikáltak. A főpróbán, a bemutatón és valamennyi esténn leállt az előadás, Muráti belépése után a nézők tapssal ünnepelték a ruhát.

Muráti egész életében hagyta ünnepelni magát. Vagy üldöztetni, ami majdnem egyet jelent: a népszerűség kiváltotta némileg eltérő reakciót. Esténként a színpadról ellenőrizhette, mennyit ér tehetsége, személyiségének hatóereje. Napközben visszaigazolást kapott népszerűségéről, a felé irányuló rokon- és ellenszenv áradatáról.

Mindent megtett annak érdekében, hogy kitűnjék. Divatot diktáló feltűnő öltözködése meghökkentette, megbotránkoztatta vagy irigyeltté tette az emberek szemében. A színésznők közül neki volt először nyitott sportkocsija. Piros színű. Ezzel száguldozott a Váci utcában, vagy robogott föl a Svábhegyre az Úttörő vasút helyén lévő golfpályára golfozni. Amikor kedve támadt: motorkerékpárt vásárolt, azzal robogott megbotránkozást keltően a városban.

Családi színházában a férje igazgatott. A férje rendezte őt. A férje írta neki a darabokat, ahol ő állt a cselekmény középpontjában, olyan szerepekben, amik illettek hozzá, amik legszínesebb képességeit működtették. Partnereit hozzá válogatták. Sógornője, a vaskos eszközökkel dolgozó, népszerű komika nem fogta el sikerét. Alá dolgozott.

Mindezek ellenére és mindezekkel együtt nem élt zajos életet. Nem voltak botrányai. A hozzá hasonlító szerepkörön működő Gaál Franciska rumlis színésznő volt. Zajongott. Követelőzött. Veszekedett. Összepofozkodott partnereivel. Rendszeresen késett a próbákról. Ő pontos volt. Színházi rendszerető. Még nem volt Vaszary a férje, amikor az első közös munkájuk alkalmával rendszeresen késett reggeli golfozása, lovaglása, teniszpartija – valamelyik úri sportja – miatt. Vaszary hátrafordult, kimérten azt mondta primadonnájának: Ha még egyszer elkésik, olyan pofont kap, hogy leesik a feje!

Vaszarynak igaza volt természetesen. Muráti azon túl sosem késett a próbáról.

Nemcsak botrányai nem voltak, de botrányos magánélete sem. Nem ivott. Nem voltak szeretői. Ha voltak, senki nem tudott róluk. A lobogó-tüzelő vamp, a férfivérszívó pesti vámpírnő szolidan élt, akár egy középosztályi úriasszony.

Vért szívott szerepeiben. Magánéletében szalmaszálon málnaszörpöt.

Szorgalmas színházi munkás volt. Fegyelmezetten és éles nyelvét féken tartva, jó hangulatú próbákkal segítette játszótársait.

Az Andrássy Színház leghosszabban futó előadássorozata az 1941 decemberében bemutatott, Vaszary János rendezte hadidarab. Egy nap a világ. Muráti Lili és Páger Antal duettjével. Korábban Egy nap az élet munkacímmel kezdték próbálni. 1943-ban film is készült a színészekkel, amit betiltottak és minden kópiáját megsemmisítették, csupán néhány képkocka és a forgatókönyv található meg a filmarchívum könyvtárában.

Vaszary mindenre gondoló színházi rókaként a darab előadásában megteremtette a háborús nyomorúság mellé az estélyi ruhás eleganciát. Nem a szívszaggató topronggyal hatott nézőire. Lemondott ugyan a női szalonok divatkreációinak dramaturgiailag félig-meddig indokolt felvonultatásáról. De nem ijesztgetett bekötözött sebekkel. Lemondott a háború elnyomorította emberi helyzetek könnypréseléséről. Illetve: a harmadik felvonás nagy drámai fordulata éppen a háborús sérült Tamás megmagyarázhatatlan ridegsége – hűvös távolságtartása takargatja az asszony elől végzetes háborús sérülését. Tamás (Páger Antal) azonban az első felvonás Pasaréti-úti villájának légvédelmi pincéjében szmokingos, piros szegfűs világfi, akit a légiriadó akadályozott meg abban, hogy a Moulin Rouge-ba menjen pezsgőzni.

Mária (Muráti Lili) önkéntes ápolónő. Nem viseli haut couture védjegyét: a ciklámenbélésű alsószoknyát. Egyszerű kosztümben van. A harmadik felvonásban meg vöröskeresztes ápolónői egyenruhában és fityulában. Itt rejtezik a kihívó, férfifaló, szerelmi vérengző Muráti, de annyit megőriz szájaskodó alaptermészetéből, hogy megrója a férfit, miért mulat a háború idején. Tamás azonban nyolc hónapos szolgálat után aznap érkezett a frontról, hogy találkozzon mennyasszonyával.

– Az más! – mondja a megértő ápolónő, és lemegy a függöny.

A két ismeretlen a riadó alatt egy pincében találkozik, ahol kezdődik kettejük románca. A darab és a sláger, a Csak egy nap a világ visszaadja a II. világháború tragédiáit.

Egyed Zoltán Harun Al Rasid szokásos álnevén az 50. előadás táján így lelkesedik: „Budapest színpadain egymagában vetíti azt a magyar sorstudatot, amely legbensőbb valónkig mindnyájunkat eltölt, és amelynek cselekményén és mondatain e színházi est hátralevő részében éppen elég gondolkoznivalónk akad.”

A szatíraíró Tempefői – lovag Sibelka Perleberg Artúr, az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) magyar titkárát 1948-ban hamis politikai vádakkal elítélték, szabadulása után munkás, 1991-es halála előtt 1 évvel rehabilitálták – gyilkos irodalmi paródiája (Egy nap, egy világ, egy ötlet – Egy Vaszary darab) a tehetség, politikai éleslátás és igazmondás merészségével szabatosan értékeli a kelendő művet. A harmadik felvonásban egy néző követeli a Vaszary-daraboknál megszokott nevettetést, mire Propag Anna, a főszereplő szól: „Magyar Testvéreim! A mai nehéz időkben, amidőn a nemzet legjobbjai vállvetve küzdenek egy jobb jövendő zálogáért, méltán elvárhatjuk, hogy mindenki testi és lelki erőinek legteljesebb latbavetésével, a népközösség felüdülésének szolgálatába álljon. Magyar Testvéreim! Ti nevetni fogtok! Sőt! Árpád, te is nevetni fogsz: te nem haltál meg, hanem élsz és standapé feleségül veszel engem! Te élsz, akármit gondolsz és akármit is beszélsz!

Árpád: Mit csináljak? Ha te minden pletykát elhiszel? Hé, ruhatáros! Hozza be a happyendet és vigye ki a köveket!

Ruhatáros: Milyen köveket, kérem?

Árpád: Amik a közönség szívéről leestek!

Doktor Tolpacs: Az esküvődön én is ott leszek…(Háromszínű keszkenőbe törli könnyeit.”

Az Andrássy Színház utolsó bemutatóját 1944. szeptember 9-én tartotta: Theodor Rodet Ne bízz a nőben című dialogizált könnyedségét Vaszary János rendezte. Az előadás főszereplői Muráti Lili, Csortos Gyula és Bilicsi Tivadar; Morvait a Nemzeti Színháztól kikölcsönzött Balázs Samu játszotta. 100. előadás 1944. december 8. Utoljára december 22-én ment. A karácsonyi szünet után, Budapest ostroma miatt a színház örökre bezárt.

Muráti Lili ötven évvel később, 1994. szeptember 9-én játszott legközelebb magyar színpadon. Neil Simon Nagymama soha című darabjában, a Karinthy Színházban.

MOLNÁR GÁL PÉTER

Talán érdemes a szombathelyi előadáshoz a fordításon keresztül közelíteni, hiszen a Pygmalion esetében éppen a nyelvhasználat és annak társadalmi helyzetet, életlehetőségeket meghatározó volta a darab egyik tárgya. Nem csoda, hogy a nyelvész-költővel, Nádasdy Ádámmal fordíttatták újra a darabot. (A RadnótiSzínház alig egy hónappal korábban, szintén ebben a fordításban mutatta be.)

Nádasdy egy középiskolásoknak tartott, a Hamletről szóló előadásában arról beszélt, hogy a társadalom és ezzel együtt a nyelv változása, a hallgatói ingerküszöb emelkedése hogyan hat a fordítókra, miért kell „egyre nagyobb adag szer ugyanahhoz a hatáshoz”. Példaként említette, hogy míg a Kazinczy-féle fordításban a ledér nőszemély megfelelőjeként még ringyó szerepel, Arany Jánosnál a lotyó, saját fordításában pedig a fürdőskurva változat tűnt a megfelelő választásnak. A Pygmalion megírása óta (1912) csak száz év telt el, az „adagot” azonban Nádasdy Ádám nemcsak Mészöly Dezső 1953-as, hanem Spiró György 1988-as fordításához képest is növelte. Így lett Liza „Franc nyavalyát!” felkiáltásából „Faszt!”, a „piszkol”-ból (Spirónál „mocskol”) „úgy kezel, mint egy darab szart”. Mivel pedig az angolhoz képest a magyar nyelvben a társadalmi tagozódás nem annyira a kiejtésben, mint inkább a szóhasználatban és a nyelvhelyességben nyilvánul meg, Higgins sem az „a, bö, cö, dö” helyes ejtésére tanítja Lizát, hanem a „nák/nék-olás” rejtelmeire.

A jelenlegi nyelvhasználathoz igazítás azért is indokolt, mert Keszég László a mai Londonba helyezte az előadást, ahogy ezt mindjárt az elején a modern metrótérkép-függöny és a szereplők ruházata is jelzi. Eynsfordné nagyestélyije inkább kortalan, a többiek azonban nagyon is mostani öltözetben várják az eső elálltát. (Jelmeztervező Szűcs Edit.) Árvai György díszlete alapanyagában a Pygmalion-mondabeli márványhoz igazodik. A belső tereket is ez a hideg anyag (persze csak egy ilyen hatást keltő valami) határolja. Ha Higgins lakásában vagyunk, leszámítva a kandallót, ez további, szintén kevéssé lélekmelengető, és korántsem biztos ízlésre valló darabokkal egészül ki: minimál stílusú bútorokkal, hideg színű pacnikból összeálló képpel, egy sorozatgyártásúnak látszó női aktszoborral. Még a gyümölcsöstálban is zöldalma van, Higgins anyjának lakásában ellenben piros, és egyébként is sokkal hívogatóbb hangulat uralkodik ott.

Az egyes jelenetek között a Lizát alakító Csonka Szilvia villámgyorsan ruhát és szerepet vált: átalakul narrátorrá, és elmondja nekünk a szerző darabhoz fűzött kommentárjait, kizökkentve ezzel a történetből. A rendezői szándék arra irányulhatott, hogy ezzel az ismétlődő kizökkentéssel, a színésznő kiléptetésével a szerepből ösztönözze a nézőket, hogy más szemszögből is nézzenek rá a történetre, és így alakítsanak ki valamiféle, a hamupipőkés-romantikus mesén túlmutató viszonyt hozzá. Ez a megoldás azonban felemás eredményt hoz. Mintha a mű kivonatos, csak részben dramatizált változatát látnánk, holott nem húztak túlságosan sokat belőle, és talán ez kelti azt az érzést is, mintha Liza egy „könnyen, gyorsan úri angolul” tanfolyamon venne részt, nem érezni az átváltozás-átváltoztatás kínját-keservét. Ráadásul G. B.Shaw hol rezignált, hol ironikus-humoros kommentárjai, valamint a darabot lezáró, a korabeli pszichológiai iskolák hatását tükröző magyarázata ellentétbe kerül Csonka Szilvia kedves, kislányos, néha viszont határozottan túlcukrozott előadásmódjával.

Csonka Szilvia és Trokán Péter (fotó: Mészáros Zsolt)

A narráció mellett a történet mához kötése sem tud jelentős többletet hozzátenni az előadáshoz, főként, mert az nem mutat túl a nyelven és az előadás látványvilágán. Hogy a sznobizmusnak ma is kimeríthetetlen tartalékai vannak, és a külső jegyek megváltoztatásával bárkiből bármi „kifaragható”, az legfeljebb egyetértő bólogatást vált ki belőlünk. Maradnak az örök emberi viszonylatok, mindenekelőtt Higgins és Liza kapcsolata, ám az előadás még a lehetőségét sem veti fel annak, hogy közöttük a kölcsönös dühkitöréseik ellenére is hűvös mester és tanítvány viszonyon kívül más is lehetne. Higgins tudományos elvakultsága és végtelen önzése mellől hiányzik valami, amitől elhinnénk, legalább a lehetősége fennáll, hogy Liza beleszeressen, vagy hogy ő szerelmes tudjon lenni Lizába. Így viszont semmiféle meglepetést nem okoz az előadás végén, hogy a lány Freddyt választja, sőt, azon sem csodálkoznánk, ha életükben többet nem találkoznának. Csonka Szilvia előadást lezáró monológjából sem derül ki, ami Shaw kommentárjából igen, hogy a szerző szerint Liza házasságkötése után is megmaradt ellentmondásos kapcsolatuk.

A fentiekből is következően Trokán Péter Higgins professzora erősebb akkor, amikor a karakter türelmetlen, önző, anyjával való kapcsolatában felnőttként is gyerekes vonásait kell megmutatnia, de kevésbé tudja vagy akarja érzékeltetni, hogy a feladaton, becsvágyán és kényelmén kívül mi köti a karaktert Lizához. Indulatosabb jeleneteiben pedig nyelvészprofesszorhoz képest meglepő hadarásba kezd. Csonka Szilvia sokkal inkább a helyén van Lizaként, mint narrátorként, meggyőzően, túlzásoktól mentesen jeleníti meg az ágrólszakadt virágáruslányt. Az előadás legmulatságosabb jelenete, amikor – még a két világ között ingadozva – Higginsné teadélutánján karót nyelt eleganciával és tökéletes artikulációval, de annál vaskosabb szókinccsel meséli el hüledező hallgatóságának nagynénje sajátos gyógykezelésének történetét. Szerémi Zoltán Liza apjának szerepében (A kis lordban alakított ügyvéd után) ismét bizonyítja, hogy kiváló karakterszínész, az előadás egyik legjobb alakítását nyújtja. Bajomi Nagy György Pickering ezredese jó ellenpontja Higginsnek, joviális úriember. Vlahovics Edit (Pearsné) szikár és szigorú házvezetőnőjének helyén van a lelkiismerete, bár a szíve nem nagyon, mert – ki tudja, miért – rajong a főnökéért. Sólyom Kati Higginsnéje az egyetlen, aki a helyén tudja kezelni érzelmileg serdületlen gyermekét. A színésznő látható kedvvel, néha kicsit mesterkélten hozza a karaktert. Andai Kati Eynsfordné szerepében azt a stílust és viselkedésmintát képviseli, amilyenné Lizát gyúrni szeretné Higgins; ő aztán semmiféle divat kedvéért nem venné a szájára azt a bizonyos f betűvel kezdődő szót, de még annak Mészöly Dezső-féle változatát se!

A darab végén Csonka Szilvia ismét G. B. Shaw kommentárját idézi, mely szerint Galatea sohasem szereti Pygmaliont. Eléggé vagy mindenestül, teszem hozzá, mert az eredeti szövegben a quite szó is szerepel. Hiányérzeteim ellenére is azt kell mondanom, ez az előadás is ilyen: nem mindenestül, de egyenetlenségei ellenére is szerethető. Mondhatjuk úgy is, hogy több esélye van a nézőknél, mint a szombathelyi Lizának Higginsnél. Vagy fordítva.

TURBULY LILLA

34. oldal / 55

2011/10. szám

2011/9. szám

2011/5-6. szám, Címlap

muráti-életrajz iv.

villámangol